Hogyan kezdtem programozniTörténetek programozóktól

Kasler Lóránd Péter története

2015. June 16.
Úgy kezdtem, mint nagyon sokan, hogy játékot akarok programozni. 11 éves lehetttem, amikor a nagyváradi „Gyermekek Háza″ című ex-kommunista létesítményben elindult egy ZX-Spectrum programozói szakkör. Mindenki főleg játszott, egyesek meg köröket rajzoltak ki Basic-ben. A legérdekesebb számomra az automatizálás. Nem a manuális és ismétlődő feladatok automatizálása, bár az is borzasztó hasznos. Inkább az a folyamat izgat, ahogy életre kelnek a leprogramozott elemek. Például az egyik legegyszerűbb program, ha még valakinek ismerős az a fajta képernyővédő, ahol körök pattognak a monitoron. Ha beleütköznek a falba, akkor megszokott módon (virtuális fizika törvényeinek megfelelően) pattannak tovább. Ebben az a vagány, hogy egy ilyen egyszerű programban csak 1 kör 4 lehetséges fallal való ütközését kell lekezelni és, hogy hogyan rajzolja ki magát ez az objektum (a képernyő milyen pontjára rajzoljon egy milyen kört), majd hogyan változtassa meg a pozícióját. Be lehet vezetni új törvényeket, új fizikát, egy új világot. Amint elindul a program és kirakunk több kört, már magától megy minden. Olyan meglepő interakciók jönnek össze, amiket nem programozott le direktbe senki. Tiszta skynet, csak kicsiben.

Az algoritmusok később jöttek. Sokat jártunk versenyekre és akkor már Pascalban nyomtam. Rajzolni nem kellett, cserébe az új kedvencem a gráfok lettek. Olyan matematikai modell, amely mindenhol hasznos. Klasszikusan útvonaltervezésre, de már használtuk az Iwiwen lehetséges ismerősök ajánlására, keresésre és minden másra, ami érdekesebb.

A mindennapi programozói munka merőben más, mint az ilyen versenyhelyzetben, ahol a verseny végén eldobható a programod. Nem fejleszti tovább senki, nem kell később hibát javítani benne és általában egyedül, vagy 2-3 fős csapatban kell összeállítani valamit. A mindennapokban több évre készülnek a programok, dokumentálni is kell néha, az érthetőség és egyszerűség fontosabb a gyorsaságnál. Sokat kell beszélni, egyeztetni és direkt nem egyértelműek a feladatok. A munka része rávilágítani a többértelműségre, az inkonzisztenciákra és javasolni rájuk valamit, akár többször is. Segíteni kell másoknak, hogy együtt tudjatok navigálni egy bonyolult kódbázisban és sosem kell elfelejteni, hogy senki sem olyan okos, mint 10 ember együtt. Én elfelejtettem párszor és rengeteg megelőzhető éjszakázás során tanultam meg.

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, pláne a mostani tandíjhelyzetet elnézve, hogy legtöbbször fizettek nekem, hogy tanuljak meg új programnyelveket, platformokat. Még egyetem mellett dolgoztunk barátaimmal és php, java, perles munkákat úgy vállaltunk el, hogy aznap néztük meg a neten, hogy mi az. Felelőtlenül jó volt :)

Kisebb, maximum 100-200 felhasználós rendszerek után a mélyvíz az Iwiw volt, a maga 6,5 millió felhasználójával. Ott mindent jól meg kellett gondolni, mert egy rosszul implementált funkció az egész oldalt magával ránthatta. Ebből is adódott, hogy minden bonyolultabb volt, sokszor a kelleténél is, mert biztosra mentünk.

Manapság, az Agilitás elveit követve, inkább az egyszerűségre, a módosíthatóságra kell odafigyelni, ami meglepően nehéz.
Kasler Lóránd Péter „tech lead″, „architect″Virgo
Like ikon
6 ember kedveli
Facebook ikon Twitter ikon Google+ ikon
Másik sztorit kérek Írd le a saját sztorid!