Szüleim már a 70-es években is számítógépekkel foglalkoztak, így amióta az eszemet tudom, mindig voltak otthon számítógépek. Az egyik nagyon korai emlékem, amikor apukám a Commodore-ba betáplált valamit, amitől a gép egy Madonna számot kezdett el prüntyögni. Először persze a játékok érdekeltek, húgommal már a Commodore-t is sokat nyomkodtuk, megtanultuk, hogyan kell elindítani egy-egy játékot. Később már PC-n játszottunk, tizenéves koromban pedig elkezdtek érdekelni a rajzoló programok, ahogy én hívtam. A Paint már akkor is nevetségesnek tűnt, viszont a Microsoftnak volt egy másik, okosabb programja, a Microsoft Image Composer. Ezzel értelmes dolgokat ugyan nem nagyon lehetett alkotni, de absztrakt formákat, patterneket, díszített betűket kiválóan tudtam vele készíteni – hónapokat, de talán éveket is eltöltöttem ilyesmivel. A 90-es évek legvégén hozzánk is beköszöntött az Internet. Először főleg apukám munkahelyén interneteztem, felírtam minden URL-t, amit aztán péntek délutánonként ott megnéztem. Főleg autós honlapokat. Később otthon is lett internet, ami persze egyre jobban magába szippantott és úgy gondoltam, hogy ezt én is tudom és akarom csinálni. Az Image Composer mellé hadrendbe állítottam a Microsoft másik csodáját, a Frontpage Express-t, ezekkel a kezdetleges eszközökkel rakosgattam össze első honlapjaimat. A legnagyobb segítséget apukám egyik munkatársától, Zsoltitól kaptam, aki nagyon képben volt a témában és adott is két magyar nyelvű könyvet a HTML rejtelmeiről. (Ezek nélkül még sehol nem tartanék, úgyhogy innen is üdvözlöm!)

Felgyorsultak az események, haladni kellett a korral. Az Image Composert felváltotta a Photoshop 5.0, a Frontpage Express helyett bejött a Dreamweaver, játék helyett a Flash-t gyilkoltam. A könyveket már egyre ritkábban vettem elő, mert az interneten sokkal több hasznos infót találtam, Zsolti helyett pedig már az IRC-n, főleg az #inertia-n zaklathattam a nálam okosabbakat. Prog.hu, swf.hu és a külföldi portálok – mindenhez találtam ilyen vagy olyan segítséget.

Tsabeekával egy idő után saját kis portálrendszer építésébe fogtunk, mindenféle minket érdeklő témát feldolgoztunk a mobiltelefonoktól a viccekig, saját használatra pedig mp3 nyilvántartó adatbázist készítettem. Közben a gimnázium is a végéhez közeledett, az érettségi évében pedig elkészült az első ügyfélmunkám is. Menő design, PHP és MySQL saját CMS-sel, ahogy az a tutorialokban meg van írva. Egyébként még tavaly is egészen vállalható volt, akkor cserélték le kb. 10 év után.

A matekfaktot imádtuk, de a gimnázium utolsó éveire már magunk mögött hagytuk: diákrádióztunk és a médiában akartunk elhelyezkedni, ehhez pedig humán tárgyak kellettek. Úgy alakult, hogy angol szakos lettem, de az egyetem mellett (és helyett) szinte csak és kizárólag webfejlesztéssel és grafikával foglalkoztam. Valaki mindig megtalált valamivel, a végén már hírportált fejlesztettem, 2008-ra pedig már nem volt értelme bejárni az órákra. Még ebben az évben felvettek frontend fejlesztőnek a Carnationhöz, amit azóta már POSSIBLE-nek hívnak. Megtanultam csapatban dolgozni, ami arra is nagyon jó volt, hogy a korábbi mindent-én-csinálok után így már jobban tudtam egy szakterületre koncentrálni a figyelmem. A fejlesztés mellett viszont szerencsére volt alkalmam grafikával és appokkal is foglalkozni: kutatás-fejlesztés divíziónk fejlesztései bejárták a sajtót és a díjátadókat itthon és külföldön is. 2013-ban indítottuk el Fogarasy Tomival a MOME ID-t, ahol user interface designról tanulhatnak a hallgatók a szakma legjobbjaitól. 2015 márciusában pedig a MOME CODE is elstartolt, hasonló konstrukcióban frontend fejlesztést tanítunk. Jó érzés segíteni másoknak előrébb lépni a szakmában, ahogy annak idején nekünk is segítettek.

Programozást soha nem tanultam, valamiért nem is akartam. Az iskolai számítástechnika oktatás legérdekesebb része egyébként is a LOGO grafika volt, később pedig inkább már mi mutogattuk a tanároknak, hogy mit lehet ezzel vagy azzal csinálni. De nem is tartom magam programozónak, legfeljebb kódernek. A problémákat mindig szerettem magam megoldani, lehetőleg saját eszközökkel, erre pedig a kódolás, az Internet hihetlenül rugalmas nyelvei és eszközei mindennél jobban alkalmasak. Kódot írni nekem ugyanúgy az alkotás része, mint rajzolni vagy Photoshopban felépíteni valamit. Nincs jobb érzés, mint kóddal életre kelteni egy felületet, kényelmesebbé tenni, lenyűgözőbbé vagy éppen egyszerűbbé varázsolni, majd látni, ahogy reagál a felhasználó interakcióira és végül így, a felhasználóval együtt érünk el közös célokat.