Egy általános iskolai osztálytársamnál láttam meg először őt. A gépet. Először csak játszottunk a Commodore 64-esen, de amikor megkaptam én is a saját gépet, hamar érdekelni kezdett a villogó kurzor misztikuma. Mit lehet itt még csinálni vajon? És akkor elkezdődött… Talán újságból gépeltem be az első pár sor kódomat, és hamar magával ragadott a korlátlanság érzése. Itt egy gép, ami bármit megcsinál, amit megtanítasz neki. Gyakorlatilag egy örökmozgód van, amivel bármit megtudsz csinálni.

5 órás bécsi Trabant túra eredményeként floppy meghajtóhoz is hozzájutottam, ami döbbenetes 170 Kilobyte-os kapacitással rendelkezett (ma az okostelefonomban kb 1 milliószor(!) nagyobb a háttértár). Egyenes út vezetett egy számítástechnikai szakközépiskolába, ahol már iskolában is programozni tanultam. Nagyon hamar PC-hez is jutottam és a mérnök informatika szak is egyeneságon jött.

Körülbelül 10 évig magam is Java szoftverfejlesztő voltam, de aztán a növekvő cégünkben egyre inkább vezetői feladatok jutottak rám. Ettől függetlenül a szívemben máig fejlesztő vagyok. És azóta már azt is tudom, nagyon fontos irányba sikerült elindulnom, hiszen ahogy Marc Andreessen mondta, „software eats the world.″ Egyre inkább látszik, hogy tényleg mindent megváltoztatnak a szoftverek. Nagyon izgalmas, hogy én is részese lehetek ennek a forradalomnak.