Kilenc éves (általános iskolai harmadikos) voltam, amikor a suli könyvtárában rábukkantam véletlenül egy öreg, elfeledett, kopott, megtépett, gyerekeknek szóló BASIC-könyvre. Elkezdtem olvasgatni a Commodore-64-re, ZX81-re vonatkozó leírásokat, és hamar ráéreztem az ízére. A BASIC-ben az volt a jó, hogy habár mai programozói szemmel nézve egy elég kusza, inkonzisztens, és mindenféle modern design-alapelvet nélkülöző, mégis gyorsan és könnyen tanulható nyelv volt, ami hamar sikerélményt adott az embernek. Voltak ugye például beépített grafikai utasítások, amikkel egy kis gondolkodás után már egy egyszerűbb 2D-s „játékot″ össze lehetett hozni. Elég sok időbe (pár hónapba) telt egyébként, hogy megtaláljam a Microsoft QBASIC interpreterjének egy verzióját a neten. Azelőtt mindenféle más BASIC-interpreterrel is próbálkoztam, de a „modern″ implementációk annyira távol kerültek az eredetitől, hogy a könyv példakódjait nem tudtam velük használni. Mikor végre rátaláltam a QB-re, nagyon megörültem neki, és kb. 3 évig nyűttem is.

Ez a könyv alapozta meg a programozás iránti szeretetemet. Miközben próbáltam újabb és újabb programokat írni, előkerültek a különféle problémák. Ahogy gondolkodtam a megoldásuk legegyszerűbb, legkézenfekvőbb módján, úgy jöttem rá magamtól több alapvető algoritmusra. Az egyik legnagyobb „aha!″ pillanatom az volt, amikor a bubble sortot sikerült kiokoskodnom. Ezért azóta is nagyon hálás vagyok. Úgy látom, hogy a manapság programozást tanulók életéből ez az első egy-két év hiányzik nagyon: a saját magu[n]k által való gondolkozás.

Próbálkoztam ezután sokmindennel: Pascallal, JavaScripttel, de egyik sem tetszett igazán. Amikor azután szert tettem az első okostelefonomra, egy iPhone 3G-re, akkor jól rácsodálkoztam, hogy „jé, erre lehet alkalmazásokat írni…!″. Ekkor elkezdtem próbálkozni az iOS-fejlesztéssel, megismerkedtem az Objective-C-vel, ahhoz pedig elengedhetetlen volt a C alapos megtanulása (ez utóbbit sajnos már csak az Objective-C tanulása közben, tapasztalati úton tettem meg, pedig előtte kellett volna…). Ez nagyon jó volt egy kis unixos tapasztalatszerzésre, márcsak azért is, mert nem volt pénzem akkoriban Macet vásárolni, szóval nekiálltam Linuxon csinálni egy nemhivatalos ARM/iOS toolchaint a neten fellelhető leírások alapján. Ez nem volt egyszerű, nagyon nem, de a sok hibából és megoldásukból legalább alapszinten rájöttem, hogy mi a compilerek lényege, hogyan működnek elvben.

Ez a tudás azóta is sokszor jól jött, és részben ennek köszönhetően lettem az évek során egy „language design aficionado″. Jelenleg a funkcionális programozás és a Haskell alapjait tanulgatom, érdekelnek a modern C++ és a Rust biztonságos, mégis 0-cost elemei (például a smart pointerek), és hobbiprojektként egy beágyazható szkriptnyelv-féleséget fejlesztek.