Eredetileg bölcsész vagyok, filozófiát, pszichológiát és latint tanultam. Nagyon szerettem ezeket a tudományokat, viszont egy dolog mindig hiányzott: utáltam írni, kínszenvedés volt esszéket kipréselni magamból, és hat év alatt sem lett könnyebb semmivel. Ezért diplomázás után eléggé bajban voltam, nem volt ötletem, mit tanulhatnék. A kézenfekvő karrierlehetőségek nem igazán tetszettek, nem illett hozzám egyik sem, vagy nem volt bennük túl nagy perspektíva. Elég sok időt töltöttem azon rágódva, hogy mégis mit kezdjek magammal.

Aztán egy idő után rátaláltam a digitális bölcsészet nevű mesterszakra. (Köszi, anya!) Minél többet olvastam róla, annál biztosabb lettem benne, hogy ez teljesen nekem való. Mindig is imádtam a számítógépeket, 5-6 évesen folyton a gépünkön lógtam, mindent átállítottam rajta, mindent felfedeztem, és az egész család azt mondogatta, hogy programozó leszek :) Aztán gimiben kitaláltam, hogy utálom a matekot, és ez az irány teljesen feledésbe merült, kb. 10 évre.

Még volt fél év a jelentkezésig, ezért kitaláltam, hogy azt az időt a második szakdogám megírásán kívül arra használom fel, hogy egy kicsit megtanuljak programozni, hátha nagyobb esélyem lesz majd a felvételin. Elkezdtem egy bevezető Python kurzust a Udacity.com nevű oldalon (minden kezdőnek ajánlom!). Teljesen beszippantott, egész nap csak a feladatokon gondolkoztam, és hihetetlen jó volt újra ezt a fajta problémamegoldó gondolkodást használni, amit a bölcsészkaron nagyjából soha nem kellett. Elég hamar rájöttem, hogy annyira boldog vagyok még a legegyszerűbb feladatok megoldásától is, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom. Úgy döntöttem, hogy mégse felvételizek mesterszakra, hanem inkább megpróbálok jól megtanulni programozni, aztán valami munkát szerezni, úgyis annyi ilyen sikersztorit olvastam…

Kb. fél évvel azután, hogy elkezdtem tanulgatni, hallottam egy szuper lehetőségről, a Django Girls nevű egynapos programozó workshopról. 2014 júliusában volt az első alkalom, Berlinben, az EuroPython konferencia első napján. A legfantasztikusabb eseménynek tűnt, nem sok esélyt fűztem a bekerüléshez, de azért jelentkeztem. Aztán mégis bekerültem! Életem egyik legjobb hetét töltöttem el Berlinben, egy csomó új dologgal találkoztam, és ha eddig nem lettem volna egész biztos abban, hogy programozni szeretnék, itt végleg eldőlt. Azt is eldöntöttem, hogy haza fogom hozni a Django Girlst.

Hazajöttem, és hirtelen annyira rémesnek és unalmasnak tűnt az akkori munkám, hogy rögtön fel is mondtam. Elég vakmerő húzás volt… Szerencsére még az EuroPythonon elhatároztam, hogy végre elmegyek a budapesti Python meetupra (amit mindig nézegettem, de sose mertem megjelenni), és tartok egy előadást a berlini élményeimről, meg arról, hogy hogyan kezdtem kódolni. Elég nagy bátorság kellett hozzá, hogy 20 ismeretlen férfi elé kiálljak beszélni (előadásokat se szerettem tartani soha), de megcsináltam! Következő héten pedig egy állásinterjún találtam magam… Azóta Python fejlesztőként dolgozom, és még mindig elég nehezen hiszem el! :)

Szóval ez lett abból, hogy rendszeresen napokon át gubbasztottam melegítőben otthon, és azon gondolkoztam, hogy vajon hogyan tudja kiszámolni a gép egy szó hosszúságát, vagy hogyan lehet scrabble-robotot kódolni. Elég jó!

Azóta a Django Girls-ön kívül egy kezdő Python workshop, a Pylvax szervezésében is részt veszek, és mindenkit arra buzdítok, hogy ha csak egy kicsit is tetszik neki a programozás, vágjon bele, mert iszonyú jó dolog, meg tudja tanulni magától az ember, minden fenn van az interneten :) és programozónak lenni a legjobb dolog a világon!