Nem programoztunk 12 évesen egy garázsban a haverokkal és mára nem lettem milliárdos cégvezető, aki kilinccsel előre előzget a Lamborgini-vel az M7-esen Siófokra tartva, tökéletes fenekű random pornós lánnyal az anyós ülésen… viszont, évek óta dolgozom olyan emberekkel, akikre felnézek és egymást motiválva, csapatban tudunk dolgozni azért, hogy olyat teremtsünk, amitől remélhetőleg a világ egy picit jobb hely lesz. Közben eljutottam olyan helyekre, beszéltem olyan emberekkel, amiket kis heves megyei falusi kiskölökként álmomban sem gondoltam volna.

Valamikor 1993 környékén láttam először számítógépet, a hevesi ÉMÁSZ kirendeltségen. Fateromék hagyták, hogy kattingassak egy feltételezem max. IBM 386-oson, amin környékbeli magasfeszültségű hálózatok sematikus rajza szerepelt, meg valamilyen megszakítók, mindez masszívan beégve a CRT monitorba. Mindenféle fogyasztási adatokat lehetett kinyerni, meg a jó Isten tudja miket lehetett ott csinálni. Bízom benne, hogy mást nem tudtam volna művelni ott gyerekként, de fedje ezt a balladai homály. :D

Nos, ez megfertőzött. Voltam olyan szerencsés, hogy később szüleimtől kaptam egy eléggé használt PC-t. Aztán teltek múltak az évek, a Lotus és LHX mellett azért volt a faluban informatika szakkör, QBasic, Comenius Logo :D, Pascal. Végül informatika szakra mentem középsuliba, majd Egerbe, EKF, Programtervező Informatikus szakra.

Az EKF-en volt pár igen jó tanárunk, többek közt Hernyák Zoli, akinek sokan köszönhetjük a karrierünket akkoriból. OOP-t mi már .net/C#-on tanultuk. (Idősebbek itt fújolhatnak. :P) Ő szerettette meg velem igazán a programozást, illetve az áttörést akkor éreztem, amikor először írtam valami kis tool-t, ami valami nagyon fáradtságos és unalmas munkától kímélt meg.

Szerintem programozni olyan, mint Legózni… annyi, hogy itt végtelen építőkockád van, és évről évre egyre menőbb alkatrészek jelennek meg, amivel egyre könnyebben tudsz egyre királyabb tűzoltóautó, űrhajót, akármit építeni. Ez r*hadtul jó dolog szerintem.

Következő áttörés az volt, amikor elkezdtem dolgozni és először láttam egy videót YouTube-on a termékünk első verziójáról, ahogy a chicago-i RSNA-n demózták, és tudtam, hogy az hogy a beteg neve oda kiíródott az átment az én kis kódomon is.

Mivel viszonylag nagypof*ju ember vagyok, később amikor kitört nálunk a Scrum, lettem Scrum Master, voltam System Analyst (~követelményelemző), most pedig Product Owner vagyok. Sajnos ma már egyáltalán nem kódolok bent (vagy csak vmi undordmány Visual Basic dolgot az Excel-eimhez… szégyen mi?), a kódolást nehéz volt elengedni, mai napig hiányzik… de ez a követelmény oldal is nagyon érdekes. K*rva izgalmas látni, hogy hogyan használják a termékünket a kórházakban, usability validálni a prototípusokat, beszélni agyasabbnál agyasabb orvosokkal… van, hogy belegondolok, hogy beszélek egy USA-béli nagykutyával és eszembe jut, hogy …ó ha tudnád, hogy egy tarnamérai hülyegyerekkel beszélsz”… :)

Nagyon szeretem ebben a szakmában azt, hogy folyamatosan új dolgokat találunk ki, rendkívül szerteágazó a szakma… lehetsz bitbabráló szaki, adatbázis szakértő, adatbányász, követelményelemző, UX tudós, product/project manager etc… etc… nem kell a legesleghardcore-abb algoritmizálónak lenned (sajnos én sem voltam az, nem is leszek), de ha motivál téged ez a Lego dolog, hogy alkotsz, alkottok, közösen a csapattársaiddal, a brainstorm-ok, amikor a lehetetlenre is találtok megoldást közösen, az hogy valami olyat csináltok, amitől valamikor valakinek könnyebb/jobb lesz (és nem csak a CEO-nak és családjának :P), akkor vágj bele, majd megtanulod amit kell, majd eldől milyen irányba fogsz menni a szakmán belül. A legfontosabb, hogy merj belevágni, tanulj, legyél szorgalmas és bármit csinálsz találj benne valamit, ami motivál!

Have fun! :)