8 évesen karácsonyra kaptam a Commodore 64-et, anya özvegyi juttatásából. Csak bekapcsolni lehetett: kazetta nem volt még hozzá. Másnap megjöttek a „pesti” unokatesóim, akik megörültek, és elkezdtek egyszerű BASIC programokat írni rajta, aminek mintájára én is megírtam az első sajátot

10 PRINT ”NEMETH ADAM”,,,,,,,,,
20 GOTO 10

Nem biztos, hogy ez volt az első, de az elsők között volt. A ,,,, a végén azt okozta, hogy „véletlenszerű” mintában írta ki egymás alá.

Még aznap megtanultam használni a grafikus billentyűket is (a Commodore-on lehetett primitív módon rajzolni. Ebben megterveztem, még újév előtt, életem első „wireframe-jét”: egy piros ember futott zöld háttéren, egy célkereszt nézett rá. Valami C128-as játék (talán a Take'Em out?) klónja volt. Másik unokatesóm programozó[nak tanult akkor]. Innentől kezdve trivális, gondoltam. Menteni nem tudtam a képernyőt, így újra megrajzoltam mikor ők jöttek rokonlátogatóba… Mondanom se kell, sose írta meg.

Szóval megtanultam programozni. Gépi kódhoz (a könyvekből nem értettem meg eléggé) sose értettem igazán. Igazából mindig utility programokat írtam, játékot szinte sose: írtam pl. titkos naplót (jelszó kellett az elolvasásához). Írtam digitális órát (be kellett írni előtte az időt, aztán mutatta kirajzolva). Írtam mindenféle nyilvántartó programokat. Amikor kaptam egy nyomtatót, írtam sororientált szövegszerkesztőt, amivel Japánban tanuló unokatesómnak küldtem leveleket (a kinyomtatott dolog, az kézzel fogható).

Tudtam, tudok a mai napig (ráadásul JavaScriptben, most sokkal többet kereshetnék vele) kódolni, de mindig tervezni szerettem. Amikor választani kellett ELTE progmat és BME infó közt, azért választottam a BME infót, mert láttam a SEPA című könyvben „A felhasználók tízparancsolatát”, meg mindenféle (UML-szerű) diagrammokat: „Aha, szóval az informatikusok mérnökök, ők tervezik a programokat. Akkor informatikus akarok lenni”. A világ nem ilyen egyszerű, de ez már egy másik történet…