Hogyan kezdtem programozniTörténetek programozóktól

Marhefka István története

2018. december 19.
Gyerekkoromban szüleim észrevették, hogy magamtól megtanultam kezelni a TV távirányítóját. Ez alapján azt gondolták, hogy talán tehetséges lehetek a műszaki dolgokban. Akkoriban nagy divat volt Bécsbe kijárni, és onnan műszaki cikkeket hozni, így mentek ki a szüleim is 1989-ben, és hoztak haza nekem meglepetésként egy Commodore Plus/4-es számítógépet. 9 éves voltam ekkor. Miskolcon laktunk, az azóta hírhedtté vált avasi lakótelepen.

Az akkori iskolatársaimnak jórészt Commodore 64-ük volt, ezért nem tudtam velük játékokat cserélni (a Plus/4 és 64 nem voltak egymással kompatibilisek), ezért nem maradt más nekem, mint hogy abból a 2–3 német nyelvű szakkönyvből, amit a gép mellé adtak, elkezdtem bepötyögni a programokat.

Pár soros kis kódok voltak BASIC nyelven, amik egyszerű hangokat csiholtak ki a Plus/4-re kötött TV-ből, vagy csak megváltoztatták a keretnek a színét, esetleg valami szöveget írtak ki a képernyőre. A német nyelvű magyarázó szövegeket akkoriban nem értettem a könyvben, ezért csak a kódot tudtam módosítani a gépen, és megnéztem, mi történik, ha átírok ezt-azt.

Apukám ott volt mellettem, együtt gépeltük be ezeket az első programokat.

Szüleim látták, hogy rákaptam a programozásra, ezért elkezdtek programozással kapcsolatos újságokat járatni, és az iskolában is beszéltek a tanárokkal, hogy mit lehetne tenni, hogy támogassák a fejlődésemet. Mindenki nagyon segítőkész volt, és mondhatom, mindenki azon volt, hogy a lehetőségeihez mérten segítsen az előre jutásomban.

Közben valahogy elterjedt a híre, hogy van egy kis tehetséges 10 éves srác, aki tud programozni, így elkezdtek megkeresni az iskola környezetében mások is. Így csináltam meg az általános iskolámban a képújság programot, ami minden szünetben az összes osztályteremben az ott lévő TV-n mutatta az iskola híreit. Segítettem egy tanárnak a szakdolgozatában (3D-s testeket kellett modelleznie számítógépes programmal), és tanároknak tartottam továbbképzést programozásból.

1 éve programoztam már, amikor megnyertem a megyei programozói versenyt. 4.-esként versenyeztem 8.-osokkal. Az országos versenyen végül 5. lettem.

A BASIC után megtanultam a gépi kódot is. Mai aggyal, a magas absztrakciók világában nem tudom, képes lennék-e még gépi kódban programokat megírni.

Minden nap több órát töltöttem a gép előtt programozással. Ez talán rémisztőnek hangozhat (kicsit nekem is annak tűnik így), de azért mellette jutott időm más dolgokra is.

1992-ben kaptam meg első PC számítógépemet. Itt már Pascalban programoztam. Legalábbis először, mert később itt is megtanultam az assemblyt.

Közepiskolában sokan megismertek a környezetemben, ezért sokan megkerestek mindenféle feladattal, amikben én mindig örömmel segítettem. Én gépeltem tanáraimnak szakdolgozatát (bár ez nem programozás, de ettől elég sokat fejlődött a gépírásom), csináltam szimfonikus zenekari kíséretet kóruspróbához MIDI-vel, írtam iskolai nyilvántartó programokat stb.

Emellett otthon is mindig találtam valami érdekes dolgot, amit csinálhatok. Volt, hogy játékot írtam, volt hogy a húgomnak írtam programot, amivel gyakorolhatja az angol szavakat, vagy éppen Commodore 64-es zenéket portoltam Plus/4 alá. Később Amiga MOD lejátszót írtam, spektrumot és diszkófényeket rajzoltam zenére, foglalkoztam egy kicsit beszédfelismeréssel is.

Tanítottam iskolai szakkörön programozást is. Nem tudom, ez hogyan lehetséges, de fizetett érte az iskola, a naplót is nekem kellett kitöltenem.

Durva visszagondolni, hogy akkor még nem volt Internet, és hogy egy kissrác ilyenekre képes tud lenni, ha megszállott.

Közben nagyon hajtott az is, hogy a munkámat megoszthatom más kortársaimmal, és azt is látom, hogy ők mire képesek. Őket is hajtotta ez.

Egész diákkoromat végigkísérték a programozói versenyek. Büszkeséggel tölt el, ha arra gondolhatok, hogy Magyarországot két alkalommal, 1997-ben és 1998-ban is képviselhettem a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (Fokvárosban és Portugáliában), ahol mindkétszer ezüstérmes lettem.

Nem lehetek eléggé hálás szüleimnek és a tanáraimnak, hogy figyeltek rám és segítették a pályámat. Köszönöm mindannyiótoknak!
Marhefka István Agile coach, Software architectT-shaped Software Kft.
Like ikon
9 ember kedveli
Facebook ikon Twitter ikon Google+ ikon
Másik sztorit kérek Írd le a saját sztorid!