Hogyan kezdtem programozniTörténetek programozóktól

Fejes Anikó története

2015. november 22.
– Az én nevem Bűbájt – nyújtotta kezét. Sajnos nem vagyok tündér, csak egy varázslónő.
Tomi e szavak hallatán meglepődéssel vegyes csodálattal mutatkozott be.
– Engem Tamásnak hívnak.
– Tudom, már régóta figyellek. De miért vagy úgy meglepődve?
– Még sohasem találkoztam igazi varázslóval – válaszolta Tomi.
– Ó, nálunk rengeteg bájt él, és mindegyikük varázsló.
– Hol nálatok? – kérdezősködött tovább a fiú.
– Hogyhogy hol? Hát itt, ahol most vagyunk – felelte Bűbájt. Tomit nem elégítette ki a válasz. De jobb is, hogy nem tudta meg mindjárt a valóságot, mert rettenetesen megrémült volna tőle; ez az ország ugyanis egy óriási számítógép belsejében volt. Tomi mindebből mit sem sejtett, így nyugodtan kérdezősködött tovább.
– Azt mondd meg, kérlek, milyen messze van ez a hely tőlünk, attól, ahol lakom!
– Ezt nagyon nehéz meghatározni – válaszolta a varázslónő. – Annak, aki alaposan ismeri országunkat, és tudja, mi hol van, ki mit csinál, közel van. Bármikor idelátogathat. Az idegennek azonban, aki nem ismer bennünket és szokásainkat, hosszú a hazavezető út. Valóságos labirintus, tele csodákkal, veszélyekkel.”
(Allaga Gyula: Bűbájt)

Hogyan kezdtem programozni?

Valamikor óvodában kezdődött. Volt egy mesekönyvem, a Bűbájt, amiben a számítógépbe cseppent Tomi próbált hazajutni egy varázslónő – egy bájt – segítségével. Decimális Generális és Hexa Berci, Integer óriás, Goto bolha, For néni és Next bácsi vezették végig Tomit – meg persze engem – a programozás alapfogalmain. Persze ezt akkor nem tudtam, egyszerűen csak nagyon élveztem a feladványokat a fejezetek végén. És aztán el is felejtettem az egészet. Nem is értettem, hogy amikor később programozást akartak nekem tanítani, honnan volt minden ismerős.

– „Azért ne bízd el magad!” – intette le For néni. – „Még nem tudsz mindent a ciklusokról.”

Erős túlzás lenne azt állítani, hogy én bizony óvodában már programoztam. Bűbájt feladványai a könyv lapjain nagyon szórakoztatóak voltak, és megtaláltam a hazavezető utat, de amikor a könyv végén a begépelendő utasításokig jutottunk, még nem volt otthon számítógépünk. Arra, hogy én kódhoz nyúljak, még jópár évet kellett várni.

Bevallom őszintén, nem tudom, mikor és honnan jött az ötlet, hogy weboldalakat akarok csinálni. A család a művészet felé terelgetett, és rajzszakkörre járatott amióta az eszemet tudom, de a digitális világ „tökéletessége” sokkal jobban tetszett.
Mennyivel könnyebb eldönteni, hogy valami működik, vagy nem működik, mint azt, hogy tetszik, vagy sem? Tizen-kevés évesen is könnyű volt: amit rajzoltam, az nem tetszett, amit kódoltam, az viszont működött. A két terület határán helyezkedett el számomra a számítógépes grafika és az internet, és valószínűleg ez a kettősség juttatott el odáig, hogy bátyámtól framesetes HTML-t tanuljak, majd végigcsináljak minden tanfolyamot, amit a w3schoolson találok. Vigyázat, egyik sem követendő példa!

De a HTML és a CSS nem programnyelv, mondhatnánk. Ezek csak leíró nyelvek, szóval ez még mindig nem válasz arra a kérdésre, hogy hogyan kezdtem el programozni.

Középiskolában valahogy eljutottam egy Rend-Szám informatika oktatásra. Programozási alapfogalmakat tanultunk, ami egyáltalán nem fogott meg. Nem éreztem jól magam, nem éreztem, hogy oda tartozom. Eközben az osztálytársaim osztályfórumot írtak, ami sokkal hasznosabb élmény volt: megtanulhattam a saját bőrömön, hogy ne használjam ugyanazt a jelszót mindenhova, hogy hogyan legyek elővigyázatos a neten, és hogy akár a mellettem ülő tizenéves is lehet az a bizonyos online leselkedő veszély.

Bár már túl voltam néhány sor programkódon, de a középiskolát sem programozóként hagytam el. Fel sem merült bennem, hogy a levelezésemet feltörő srácok példáját követve programozóként tanuljak tovább. De fogalmam sem volt, hogy ezen kívül hol tudnék a felsőoktatásban közelebb kerülni a „weboldalakat akarok csinálni” tervemhez. Aztán egy rövid tájépítész kitérő és némi láblógatás után a Számalk multimédia-fejlesztő szakán találtam magam.

A Számalkban kezdtem programozni, a Programozás C nyelven órán. Élveztem a kihívásokat, a sikerélményt. A tanáromon keresztül megtalált az első munkahelyem, és már nem is tűnt rossz ötletnek programozóként továbbtanulni. Közben bátyámék elkezdték a Budapest New Technology Meetup Groupot, ahol ugyan az előadásokból még semmit sem értettem, de a lelkes, aktív, barátságos és elfogadó légkör teljesen magával ragadott. Ha ilyenek a programozók, én is az akarok lenni!

– „Hogyhogy nem kérdezel semmit?” – csodálkozott Bűbájt.
– „Mert most mindent értek” – válaszolta Tomi.
Fejes Anikó Frontend developer, szervező @ Frontend Meetup Budapest & The Budapest New Technology Meetup Group, oktató @ MOME CODEbpweb.io
Like ikon
15 ember kedveli
Facebook ikon Twitter ikon Google+ ikon
Másik sztorit kérek Írd le a saját sztorid!