Hogyan kezdtem programozniTörténetek programozóktól

Szász Zoltán története

2015. március 31.
Hááát… Nem is tudom, hogy mi az én történetem, annyit viszont tudok, hogy ebben a „60 éves balettben”, amit manapság csak IT-nak hívunk hivatásszerűen nagyjából 15 éve ugrálok.

A korabeli szóbeszéd szerint még abban lehetünk biztosak, hogy a biteket már az anyatejjel szívtam magamba, és az oviban is ferrit memória volt a jelem (#1). Előbb tudtam önállóan a család C=64-esén játszani (#2), minthogy olvasni/írni tudtam volna (#3).

Ebből nagyjából egyenesen következik, hogy már általános iskolában [sz]ámítástechnika fakton a PE-2 szövegszerkesztővel felhekkeltem magam valamilyen játékban a toplista élére, és szerintem az sem lesz meglepő, hogy középsuliban kamu login.exe-t írtam netware-hez (#4). És talán az sem túl meglepő, hogy a suliban összeszedett boot bacit még kézzel és hexa editorral felvértezve magam takarítottam el. Nagyjából ebben az időben még fejből nyomtam a Z80 gépi kódját is (-:

Annak, hogy a vindózzal soha nem kötöttem túl nagy barátságot, azt annak tudom be, hogy old-school gyerek vagyok, és amikor én szocializálódtam, akkor még nem voltak csoda grafikus felületek. Azóta sincs, pedig 2005 óta, minden év a Linux desktop éve. Egyébként az internet nevű csodával is még valamikor ´94 környékén találkoztam (#5). A suliban volt. Összesen egy gépen, még betárcsázós internet volt, és csak a szerencsések férhettek hozzá. Mondjuk inkább érdeklődés kellett, mert annak idején nem csak a Vágási Feri nem tudta, hogy mi az az internet. Én leginkább a reggel, a nagyszünetben, és délután jártam be megnézni 1-2-n oldalt, ééés elolvasni a leveleimet (levelezett velem a mailer daemon). A Linux-szal is valamikor ekkortájt találkoztam először.

Itt ugorjunk pár évet előre az időben. Sok minden történt velem, ami egyrészt más lapra tartozik, illetve nem is túl releváns. Annyi viszont biztos, hogy a múltamhoz híven nem hagytam el a szakmát, megismertem a fejlesztés szépségét, a webet, és a Linuxokkal azóta is bensőséges viszonyt ápolok. Üzemeltettem internetkávézót, helyi internet szolgáltatót. Terveztem, fejlesztettem nagy terheltségű elosztott rendszereket és rengeteg mást is(#6).

Mindeközben rengeteg érdekes, és hasznos tudásra tettem szert. Milliónyi fontos dolgot tanultam meg a szakmáról. Tudom, hogy mi az a Clean Code, TDD, BDD. És arra is magabiztosan tudok válaszolni, hogy miért jó a Continuous Integration. Az idő folyamán megszerzett tudást általában meg is osztom különböző meetupokon, WebConfon és Open Academyn is. Én szervezem a négy éves Full Stack Meetupot(#6). Ha megkérdeznek akkor természetesen adok tanácsot is, sőt azt sokszor kéretlenül is.

Ha a meló és családom mellett marad még kis időm, akkor igyekszem azt a hobbi projektjeimre szánni (#7). Szakmailag szinten tartani/fejleszteni magamat, új dolgokat tanulni, hisz így 15 év szakmai tapasztalattal a hátam mögött egyre markánsabban látom, hogy ez a buli tényleg a „life long learningről″ szól.

#1: Szerintem a padláson még mindig találnék 1-2 Kbitnyit. (#9)
#2: fater mentette a cégétől, akkoriban váltottak PC-re.
#3: kék lemez: békás játék… Nem, nem a Cut The Rope, hanem a Frogger a Konamitól!
#4: Ennek aztán majdnem meg is lett a következménye, de hatalmas szerencsével megúsztam.
#5: Előtte a programokat kizárólag legálisan, többnyire az önkormányzat telefonvonalairól amerikai BBS-ekről szereztük be. (#9)
#6: Információs portált, önkormányzati ügykezelő CRM-et, parkolási rendszert, CMS-t (többet, többféle célra is), hírlevélküldőt, ár összehasonlító motort stb.
#7: Leánykori nevén: PHP Meetup
#8: Most épp egy félig kész sf2 cuccot próbálok újraírni Scalában, Play Frameworkkel, mert csak (-:
#9: Azt hiszed, hogy viccelek, pedig nem!
Szász Zoltán Voltam már Senior Developer, Symfony Specialist, Lead Engineer, de most Product Owner van a névjegyemenBalaBit Europe Ltd
Like ikon
3 ember kedveli
Facebook ikon Twitter ikon Google+ ikon
Másik sztorit kérek Írd le a saját sztorid!