Hogyan kezdtem programozniTörténetek programozóktól

Gergely Dániel története

2019. április 20.
Soha nem terveztem hogy programozó leszek. Mindig vonzott valamilyen szakma, a kukásautó-sofőrtől villamosvezetőn át űrhajósig minden akartam már lenni, de az, hogy valaha fejlesztő leszek, soha nem fordult meg bennem (még az első munkahelyemen sem gondoltam azt, hogy én valóban fejlesztő leszek), viszont valahogy mégis itt lyukadtam ki. Rengeteg tervezés volt az egészben, viszont az élet általában ezeket a terveket valahogy mindig felülírta, és szerencsés véletlenek sorozata az, hogy én ma fejlesztőként dolgozok, ezeket szeretném itt megosztani, hátha meghozza valaki kedvét az (újra)kezdéshez.

Még 12-13 évesen kezdtem el pár Facebookon megismert emberrel együtt blogolni a Microsoft termékekről. Igazából ez nem is volt olyan régen ha azt nézzük hogy most is csak 16 vagyok, de ez most mellékes. Ezzel a bloggal rengeteget foglalkoztunk, és ahogy írtuk a cikkeket, egyre több minden fogott meg az IT világából, és bár előtte is nagyon tech-savvy voltam, életemben először elkezdtem figyelmet fordítani erre az oldalamra is. Ahogy telt-múlt az idő és gyűltek a cikkek, kezdtem rájönni hogy sokkal jobb lenne, ha en bloc mindenről írnánk ami lazán is kötődik az informatikához, nem kifejezetten csak Microsoft termékekről, és itt jött képbe először a fejlesztés: akartam a blogunkhoz egy saját WordPress sablont készíteni, de nem igazán értettem semmihez ami kellene hozzá, ezért elkezdtem beleásni magam a HTML és a CSS alapjaiba. Ugyan ez a blog megszűnt mert ráuntunk az írásra, a többiekkel nagyon jó barátok lettünk, és a mai napig azok is maradtunk, én pedig éreztem, hogy a HTML-CSS párosnál nekem több kell, én játékokat akarok fejleszteni. Apró mellékszál hogy ekkor még PowerPointban készítettem játékokat, a C3 alapítvány ≺19-es versenyén nyertem is az egyikkel még 2014-ben.

Amikor rengeteg keresgélés és kutatás után kezdett körvonalazódni bennem, hogy milyen játékmotorok vannak (az Unity volt a befutó), éreztem, hogy meg kell tanulnom az első programozási nyelvemet hogy valahogy labdába tudjak rúgni. Ez vezetett oda, hogy egy Microsoft-os online C# kurzust kezdtem el, ami ingyenes volt, baromi jól össze volt rakva, de nem igazán álltak a fejemben össze a dolgok – ám ez nem állított meg abban, hogy több mint fél év alatt összehackeljem az első játékomat, a „Pota-tales!”-t. A játék Google Playen sajnos már nem elérhető, de rákeresve még mindig rengeteg riportot és cikket lehet találni. Ahogy fejlesztettem szépen sorban az újabb és újabb játékaimat, egyre nagyobb oldalakra jutott el a hírem: eleinte a NapiDroidon és a Mobilarénán, később már az Indexen, és a 24.hu-n, de még az RTL-en és az M2-n is megfordult a hírem.

Ez a hirtelen a semmiből jött fame elég nagy löketet adott, az Indexes cikk miatt például a jelenlegi középiskolám igazgatóhelyettese, valamint az első munkahelyem vezetője találtak rám, és mind a ketten egy-egy emaillel átírták a teljes életemet. Eleinte Miskolcon és környékén éltünk anyukámmal, viszont ezek után már biztossá vált, hogy a 9. osztályt Budapesten kezdem. Borzalmasan ijesztő volt az új iskola, az új város, az anyától való elköltözés, és az első munkahelyem ötlete, ráadásul ezek együtt adták meg az igazi kombót, de idővel túljutottam az összesen: jól beilleszkedtem a suliba, a várost könnyen kiismertem, a meetupokon rengeteg embert ismertem meg, a munkaerőpiacon is kiismertem magam és rengeteg hasznos skillt tanultam, (így például már tudok értékelni egy értékes ajánlatot vagy átlátni egy bullshit szövegen), valamint ahogy egyre többet dolgoztam a saját és munkahelyi projektjeimen, egyre több mindent értettem meg arról, hogy mi hogyan is működik.

Akkor, ha most újra tudnám kezdeni az egészet, valószínűleg semmit nem csinálnék máshogy, ugyanis rengeteg szerencsés véletlen vezetett oda, ahol épp most járok, és ki tudja, pár év múlva hová fog sodorni az élet. Amit viszont szeretnék, hogy minden emberhez eljusson, az az, hogy: még ha nincs is konkrét terved (és ez akár egy projektre, akár az életedről szól), próbálj meg előállni valamilyennel; az utadon legyen veled végtelen sok kitartás, remény, és a barátaid támogatása sem mellékes (akkor, ha úgy érzed, hogy semmit nem értesz, gondolj arra, hogy mások is így kezdték: próbálj meg egy kis szünetet tartani, semmiféleképpen ne add fel a tanulást); próbálj meg mindent mindennel összekötni, a koncepciókat két téma között absztraktálni (mindig kérdezd meg, hogy „miért?″); ne ragadj le egy nyelvnél vagy frameworknél, ugyanis nem az a hasznos tudás, ha kened-vágod mondjuk a JavaScriptet kívülről-belülről, hanem az, ha bármilyen technológiát eléd tesznek, azt meg tudd tanulni és ki tudd ismerni; próbálj meg minnél többet a komfortzónádon kívül lenni, ugyanis csak így tudsz fejlődni, és végül: néha pihenj, és ha már túl késő és kiégtél, tudd, hogy később úgyis vissza fogsz sodródni a projektedhez – ugyanis fejleszteni, fejlesztőnek lenni nem csak egy szakma vagy egy hivatás, hanem egy életforma, és ezt így is kell kezelni.
Gergely Dániel Full-stack JavaScript fejlesztőRisingStack
Like ikon
4 ember kedveli
Facebook ikon Twitter ikon Google+ ikon
Másik sztorit kérek Írd le a saját sztorid!