Hogyan kezdtem programozniTörténetek programozóktól

Geiger Tamás története

2015. október 12.
Apum zenész volt. Igazából az egész család apai ágon. Én is tanultam zongorázni, de jobban érdekelt a technika világa. Apum sokat járt külföldön a zenekarral, így jutott el Németországba is, ahonnan nem kevesebbel tért haza, mint egy Commodore 20-al. Igen, 20, nem 64. Ez pont 44-el kevesebb és akkor gondoljatok bele, ebből még lejött a Basic ROM ;-)

Lehettem úgy 10 éves ekkor, el is küldtek egy szakkörbe, ahol megtanítottak négyzetet rajzolni meg telefonkönyv programot írni. És én képes voltam hobbiból újra és újra begépelni azt a nem is kevés sort :-)

Aztán jött a C64. És a Simon´s Basic. És a C64 assembly… De itt már nagyon kacsintgattam az IBM PC-k világába.

Amikor bekerültem szakközépbe (UMSZKI), megkaptam életem első PC-jét. Én voltam a király a szeren :-D 486DX4 (!), 850MB HDD (!), 8MB RAM (!)

És jött a Turbo Pascal 6, meg a 7 és én csak lubickoltam, ontottam a kódot magamból és láttam, hogy világmegváltó dolgokat fogok alkotni azon a gépen :-) De rutin nélkül elsőre az irjjob.bat volt a standup csúcsa, meg hogy átneveztem a Win95 telepítő fájljait és írtam egy kis „emulátort”, ami látszólag egy DOS parancssort mutatott, de bármit írtál be, a rémitsző „Bad command or file name” üzenetet adta. Így aztán lett egy „repülőgép szimulátor” programom giga nagy fájlokkal meg egy telepítővel, ami látszólag legyalulta a gépet…

De aztán benőtt a fejem lágya és elkezdtem hasznos dolgokra használni a TP-t.

Innen egyenes út vezetett a Delphi-hez, na ott már tényleg igyekeztem hasznos dolgokat kreálni: Win95 Start menü átalakító, videó feliratozó, aztán az első fizetős meló: többed magammal meg kellett oldani egy fotó nagykernél, hogy lecseréljék az addigra elavult Clipper rendszert és kezelni a teljes munkafolyamatot, szállítóleveleket, számlákat, pénzügyeket. Aztán nagyjából rám ragadt az egész projekt és vittem is elég sokáig.

Az akkori főnököm már akkor nagy techy volt. Internetet akkor én még betárcsázóson toltam este, 150 Ft-ért/éjszaka, már amikor nem szakadt meg a vonal. Neki meg a weboldalak nagyon vonzó témakör volt, így kerültem kapcsolatba a HTML-el, CSS-el, PHP-val, MySQL-el.

Az első hobbi site-om teljes csőd volt. Amikor megugrott a látogatottsága egy mai szemmel még nevetséges szintre, már bedőltek az SQL lekérdezések a zéró optimalizálás miatt :-)
De tanultam a hibámból, sokat fejlődtem, nagyon gyorsan és rájöttem, hogy ez az egész netes fejlesztés engem sokkal jobban érdekel.

Így aztán a desktop alkalmazások fejlesztése szépen háttérbe szorult és jött a web.

Aztán jött a válság és mai szemmel az előzményekhez nehezen kapcsolható módon kezdtem PPC hirdetésekkel, azon belül is AdWords-el foglalkozni. Az a gondolkodás mód, amit a fejlesztéssel felszedtem, sokat segített itt is. Később megjelentek itt is fejlesztő eszközök (AdWords Scripts) és a webanalitikába is jobban beleástam magam, ahol megint csak nagy előny, ha az ember töviről hegyire ismeri a HTML-t, JavaScript-et. Így lett nagy szerelmem a Google Tag Manager is: itt fejlesztő is lehet és analitika szaki is.

Valahol itt tartok most…
Geiger Tamás PPC&Analytics specialistaJabJab Online Marketing
Like ikon
8 ember kedveli
Facebook ikon Twitter ikon Google+ ikon
Másik sztorit kérek Írd le a saját sztorid!