Hogyan kezdtem programozniTörténetek programozóktól

Bodnár Ágnes története

2017. December 13.
Na ez tényleg egy rendhagyó story. 29 éves vagyok, lány, és csak bányamérnök diplomám megszerzése után másodvirágzásomban kapott el a gépszíj.

Az én általános iskolás korszakomban is a Commodore gépek dívtak. Szerencsére hamar leváltották őket a modernebbek. (A hardvereket hagyjuk is. Sose volt az én világom, ahogy a rendszergazdáskodás sem.) Ezeken a Comenius Logo barátságos teknőce fogadta a gyakran számítógépet még nem látott diákokat. A kis teknőst parancsokkal irányítva rajzolgattunk szivecskét, esernyőt… Bullshit. Ettől miért jöttem volna lázba?

Aztán jött a gimi. Műszaki infós osztályba jártam egy erős suliban. Sokan emelt szintű érettségire készültek informatikából, így elég durván pumpálták a fejünkbe az anyagot. Itt ismertettek meg a Turbo Pascalal. Írjon ki ezt-azt, mondja meg, hogy egy háromszög a megadott adatokkal megszerkeszthető-e. Hát ez remek. Már minden ilyen problémára volt ingyen sokkal jobb program készen. Nem is értettem, mire lenne ez jó nekem.

Aztán jött az egyetem. Miskolcon nem hogy programozást, de még a legáltalánosabb mérnöki tervezőprogramokat se tanították nekünk. Akkoriban egy orvostanhallgató sráccal jártam. Úgy gondoltam, ideje lenne a 12 órás műszakok helyett valami családbarátabb szakma, mert bányamérnökként nem tudnám betölteni a női szerepet. Így hát Debrecenben elkezdtem mellette egy fizika-informatika szakos tanárit.

Mivel a fizikában használatos mérő robotokat szokás tudni programozni, kötelező volt egy félév C. Hétről hétre beadandók voltak és kezdtem élvezni a dolgot. Miután a zárthelyi vizsgákat kiemelkedően teljesítettem, büszke voltam magamra. Választható tantárgyként felvettem a következő félévben is a programozást. A feladatok komolyodtak, de grafikus, vagy objektumorientált dolgokkal nem foglalkoztunk.

Közben a gyakorlati hasznát is kezdtem belátni. Az első programom egy jármű és utánfutó kölcsönzőnek szánt C program volt. Ebben az érdekesség, hogy egy olyan gépre íródott, amin nincs egér, se billentyűzet. RFID-kkal vezérelhető, amik az alkalmazottakat és a járműveket azonosítják. A cél az volt, hogy ne lehessen megrövidíteni a tulajt. A forgalmi engedélyek tokjába hegesztett RFID-k a gépnek történt felmutatása után egyből indult a stopper, nyomtatódott a bérleti szerződés, majd az ügyfél elvitte. Amikor visszahozta, kiszámította a rendszer a fizetendőt, nyomtatta a visszavételi jegyzőkönyvet. Napi jelentéseket készített a forgalomról, stb. Csúnya volt, de hasznos. Még hangokkal is kommunikált, hogy szükség esetén a monitor nézegetése nélkül az ügyfélpulton keresztül nyúlva is használni lehessen.

A legtöbb programozótól eltérően én nem az anyatejjel szívtam magamba a kockaságot, soha nem játszottam, nem akartam játékokat készíteni, nem érdekelt egy program grafikája, magasról tettem az animációkra is. Csak a problémamegoldás motivál. Innen hát a Back-End orientáció.

A tanári szakot nem fejeztem be, átnyergeltem programtervező informatika szakra, amit kedv híján szintén félbe hagytam. Ez egy olyan szakma, ahol kutyát nem érdekli a papír. Tudod vagy nem tudod? Az egyetemen meg nem tanítanak PHP-t. Így jelenleg egy webáruházakat üzemeltető cégnél vagyok PHP junior Back-End developer. Itt dolgoztam már a programozói ambícióim előtt is, és szerencsére átvettek erre a területre.
Bodnár Ágnes Junior Back-End DeveloperAsdf Informatika Kft.
Like ikon
2 ember kedveli
Facebook ikon Twitter ikon Google+ ikon
Másik sztorit kérek Írd le a saját sztorid!